2024 áprilisi gondolatok

Barátnőm ötletén felbuzdulva (ezúton is köszi az ötletet Bloomin’ Stella), így fogom én is vezetni a blogot. Rendes bejegyzésekre nincs kapacitásom egyszerűen. Bár egy úgynevezett life update posztot írhatnék azért, de a legnagyobb változás a legutóbbi jelentkezésem óta az, hogy decemberben megszületett a második gyerekünk, akit egy hosszú, nehéz terhesség végén már nagyon vártunk. Szóval a jelenlegi családi felállás: férjem, én, 3,5 éves fiam és e hónapban 4 hónapos lányom. Csapjunk is bele.

04.03.
A semmiből szembejött velem végre egy működő platform a helyi ovikról. Komolyan eddig sehol nem találtam, amit meg a városi újságban írtak, vagy a város honlapján, az meg nem is létezett (ekkora bakit azért… na mindegy). Végül facebookon találtam rá az egyik helyi ovira hetekkel ezelőtt, de ma gondoltam ránézek, mert ma van a nyílt nap, amire szándékoztunk elmenni. Erre hirtelen ott volt belinkelve egy működő oldal a jelentkezési infókról meg minden. Elgondolkodtam, hogy eddig ilyen béna lettem volna? Csak nem. Na, mindegy. Szóval gyorsan foglaltam is időpontot 2 városi oviba (B és C terv), hogy jelentkezzünk. Az A oviba már rég megvan az időpontunk. Hát, kíváncsi leszek. Tavaly nem vették fel a fiam, mert nem töltötte be a hármat évkezdésig, de idén ez már nem lehet kifogás. Izgulok. Azért is, hogy felvegyék, meg azért is, hogy jó helyre adjuk.

04.05.
Ma olyan “meeeh” a hangulatom. Semmihez sincs kedvem, iszonyatos módon le és ki vagyok merülve. Ha most nem függne tőlem senki, azaz nem lennék két gyerekkel itthon, hanem csak szimplán szabadnapom lenne egyedül, akkor valószínűleg a mai napot masszív semmittevéssel tölteném. Rendelnék valami rettenetesen sok mindennel telerakott kézműves hamburgert, ennék valami finom csokit, vagy süteményt, de tuti chipset is nyomatnék persze ezeket nem egyszerre… és filmeznék, sorozatoznék, esetleg könyvet olvasnék egész nap, vagy valami pc játékkal játszanék. Nem érdekelne semmi, nem gondolkodnék semmin, és iszonyatosan élvezném. Dehát… ilyen napom nem mostanában lesz, úgyhogy felszívom magam, és csinálom, amit kell.

04.06.
Olyan finom kölestejet főztem most, hogy ihajj. Persze ez sem az a magában ivós fajta – legalábbis nekem biztosan nem, de mennyei vele a kávé. ☕️😋

04.06. #2
Múlt héten volt Húsvét. Tavaly azt terveztem, hogy idén tényleg készülök rá. Nem tudom, mit gondoltam egyébként, mert tavaly Húsvétvasárnap tudtam pont meg, hogy babát várok, szóval sejthettem, hogy ez nem így lesz. Na, de majd jövőre. Az egy dolog, hogy dekorálni szeretnék, de a lelki részét, az ünnep valóját is szeretném behozni valamilyen formában. Hogy miért is nagy ünnep ez, az amúgy tök jó népi hagyományok mellett, amiket szintén tartunk – volt “tojás” vadászat a kertben, meg locsolás is. Persze semmi nyomás, de szeretném, ha ismernék a gyerekek, mert nekem ez fontos azért, annak ellenére, hogy nem sokat beszélek róla.

04.09.
Tegnap voltunk az A oviban beiratkozási elbeszélgetésen. Nagyon szeretnénk, ha felvennék ide. Ennek kapcsán pedig fejbe kólintott bennünket a gondolat férjemmel, hogy szintet lépünk. Mégis mikor lettünk mi a szülők, akik óvodába mennek a gyerekért? Elképesztő, hogy telik az idő. Már rég felnőttek vagyunk, ezt tudjuk nyilván, de durva azért szembesülni ezzel, hogy szeptembertől meg már itt tartunk. Az egyik gyerek intézménybe fog járni. Szentimentális egy dolog ez.

04.09. #2
Feltöltöttem az első eladó könyvem vintedre. Meglátjuk. Bevallom, nem sok esélyt adok annak, hogy elkel, de ki tudja, hátha valakinek pont ez a könyv hiányzik a gyűjteményéből.

04.11.
Hosszú ideje tervezgetem, és végre adottak voltak a körülmények, szóval ma elmentem baba-mama körre a gyerekekkel. Valahol az történt, amire számítottam, de mivel borzasztóan reménykedtem abban, hogy nem lesz igazam, mégis csalódtam. Igaz, június 1-jén voltam utoljára, szóval tényleg várható volt ami történt. Viszont én mindig úgy gondolkodtam, bár valószínűleg én vagyok rosszul bekötve, hogy ha én megismerek valakit (még ha a neve nem is jut eszembe), akkor neki is meg kéne ismernie engem. És oké, 10 hónapja nem voltam, megvolt rá az okom, de egy ember nem sok, annyi se kérdezte meg, mi történt velem, hol voltam eddig, stb. Jó, ez nem igaz, volt 2 is, aki hozzám szólt, de a “vezető”, meg a kemény mag semmit. Ha nem ismertek meg, akkor is, egy új emberhez illik szólni valamit, nem? Tavaly is nyögvenyelősen indult, és mire kezdtem volna jobban beszélgetésbe elegyedni másokkal, addigra kellett “kiesnem” onnan. És bár nem vagyok az a mindenkivel bratyizós típus, sőt, meglehetősen csendes és zárkózott vagyok új környezetben, de a gyerekek kedvéért erőt veszek magamon, és csinálom. Azért, hogy legyenek mások között, ne csak a négy fal között nézzük egymást, meg játszunk, meg sétáljunk, hanem járjunk közösségbe… de így iszonyú nehéz. Pedig a lelkemnek is jó lenne a hitéleti része, de tőlem ők nagyon távol állnak. Bele se akarok gondolni, mi a túrót gondolhatnak rólam. Mindenesetre ezért volt mindig is nehéz nekem gyülekezetbe járni. Vannak nagyon nyitott emberek is, nem vitatom – anno az ifivel “szerencsém” volt gimis koromban, de sokszor mintha falakba ütköznék. De majd idővel gondolom megértem. Vagy nem.

04.14.
A mai napom iszonyat rosszul indult. Semmi, de konkrétan semmi nem jött úgy össze, ahogy szerettem volna. Már el is sírtam magam egy ponton. Na, de viszonylag hamar összeszedtem magam (kisfiam is cuki volt amúgy, próbált ő is kicsit vígasztalni), és bár nem felhőtlen a hangulatom azóta sem, de megcsináltam csomó feladatot, amit kellett, és még hátra van a fél nap. Ez van, nem érek rá “picsogni”.

04.14. #2
Sikerült hólyagosra égetni a kis ujjam. Sütöttem a szokásos kenyeret, és ahogy próbáltam kiborítani az edényből hozzáértem a 200 fokos füléhez véletlenül. De a kenyér legalább nagyon kis szép lett.

04.16.
Tegnap belázasodott a fiam délután. Este meg a kislányom sírt órákon át, valami nagyon kínozta. Ma még csak épp 10 óra múlt, de fiam már lázcsillapítót kapott, úgy felment a láza újra. Nem tudom, mit szedtünk össze, de nem hiányzott.

04.19.

Nem vagyok magamra büszke. Rosszul érzem magam, mert szarul kezeltem egy szituációt a gyerekkel ma háromnegyed 7-kor. Beteg ötödik napja és nem hajlandó együttműködni dolgokban, ami a gyógyulását szolgálná. Ha kell gyógyszer, azt ügyesen beveszi, inhalálni is inhalál, azzal nincs gond legalább. Na, de én nem bírom már ezt a szenvedést. Ha megpróbálkozna azzal, amit mondok, jobban lenne és tudom, hogy képes lenne rá, nem várok lehetetlent, ismerem a képességeit. De valami elképesztő makacs gyerek. Kitalál valamit, és tartja magát hozzá, hogy nem, nem, nem, nem. Az se érdekli, hogy ezzel önmagát bünteti, nem engem. Nem én érzem a fájdalmat (jelen esetben), hanem ő. Én segíteném, de nem. A szenvedést meg egy idő után nehezen viselem, főleg, ha meg sem próbálnak tenni ellene. Tudom, hogy gyerek. De egyszerűen besokalltam, mert több napja ez megy. Már (képletesen szólva) rángatózik a szemem, fáj a fejem a jobb szemem mögött, minden bajom van. És még szégyellem és rosszul érzem magam, ugyanis tudom jól, hogy ilyenkor kellene az extra nagy türelem. De sajnos elfogyott, pedig még csak reggel negyed 8 van. Én is ember vagyok. Mindenesetre mindjárt megpróbálom újra, és átbeszéljük, amit kell, meg megoldjuk. Megy tovább a nap.

04.19. #2

Tegnap lezárult az első vinted eladásom. Annak ellenére, hogy nem sok esélyt adtam annak, hogy valakinek kelleni fog a könyv, amit meghirdettem, másfél nap alatt elkelt, és már a vevőnél is van. Minden gördülékenyen ment. Boldog vagyok, és elégedett. Fogom még használni ezt az appot, jó segítség lesz, ha majd időt szánok a ruhatáram átszelektálására. Az a terv, hogy a jobb, használható, de régóta nem hordott darabokat megpróbálom eladni, a kevésbé jókat pedig beadni valahova, ahol újrahasznosítják.

04.23.

Már nemcsak a nagyobb gyerek beteg, hanem visszaesett Férj is. Ő 4 hete volt benne, de nem múlt el teljesen, és most újra bedurvult. Én 3 hete voltam benne, de én is kezdek újra lerobbanni. Ma oltásokat kapott a kicsi, remélem ő legalább nem dől ki. Így is kb. kiírhatnám az ajtóra, hogy kórház. Túlélésre játszunk most.

04.24.

Ma gőzöltem egyet kamillával, életemben először. Nos, 30 felett ide is eljutottam, és jólesett. Meglátjuk, milyen hatással lesz.

Egyébként reggel úgy megörültem, megint virágzott a clivia virágunk. Nem is tudom, tán 3 éve kaptam nőnapra, vagy anyák napjára. Akkor gyönyörű volt, aztán másfél-két év csend, csak zöld levelek, majd tavaly és idén váratlanul hozott virágot. Úgy tűnik szeret itt lenni, és bírja a hektikus gondozásom. 😍

04.28.

Hajnal 3 körül megtudtam, hogy 13 napja, április 15-én meghalt a tini- és fiatal felnőttkorom meghatározó zenekarának basszusgitárosa. Ez a zenekar nem más, mint a japán the GazettE, és Reitáról van szó, vagy valódi nevén Suzuki Akiráról. Májusban lett volna 43 éves. Nem szoktam blogon hírességek, vagy bandatagok előtt tisztelegni, de Reita halála tényleg mélyen érintett, ezért itt is szeretnék írni róla, illetve erről. Csodáltam őt egész tinikoromban, a kedvenc tagom volt Aoi mellett, bár igazából mindőjüket szerettem mindig – ha lehet ilyet mondani. Meg hát, tudjátok hogy működik egy tinédzser – belezúg bármibe és bárkibe. Na, én ebbe a zenekarba zúgtam bele akkoriban. Minden álmom volt eljutni a koncertjükre, de sose jöttek Magyarországra, a közelebbi európai koncertekre pedig sose volt pénzem, és mellesleg nem sűrűn jöttek oda se. A zenekart minimum 16 éve szeretem, a mai napig szoktam hallgatni számaikat néha, annak ellenére, hogy a jrock iránti szenvedélyem az utóbbi években már rendesen alábbhagyott. Ők mindig fontos részt foglaltak el az életemben, és fognak is. Édes Istenem, 16 év… ez az életem fele! Tényleg megérintett ez a hír. Utoljára (és amúgy először is) Siklósi Örs halála szomorított el így, pedig ő és az AWS közel sem foglalt el ilyen helyet a szívemben, mint a Gazetto. Nem tudom, mi történt vele, olvastam találgatásokat, hogy vesebetegsége volt, és végül az vihette el, de nem tudni az igazságot. Mindenesetre őszintén remélem, hogy nem szenvedett. Nyugodjék békében! Álljon itt a 14 éves bögrém.

04.30.

Vége az áprilisnak, ami az első teszthónap volt arra, hogy ez a blogolási forma, miszerint kvázi twitterként használjam a blogom, bejön-e nekem. Azt kell mondanom, hogy határozottan bejön. Sokkal több gondolatot, vagy épp történést kiírtam magamból itt, mint twitteren tettem volna, annál pedig mérföldekkel többet, mint amennyit bejegyzésbe írtam volna csak úgy. Jövő hónapban még lehet kipróbálom azt, hogy csak a hónap végén publikálom a posztot, és akkor egyben lehet végigolvasni, aki szeretné. Bár nem tudom, van-e jelentősége ennek olvasói oldalról.

Egyébként még csak 2 óra van, de nagyon  hatékony voltam. Főztem ebédet, meg növényi tejet, sütöttem kenyeret és még a gyerekkel is játszottam. Délutánra vannak még tervek, szeretnék sütni sütit, meg mosni, vasalni se ártana, de kicsit pihenni is jó lenne, mert még nem gyógyultam meg 100%-osan.

04.30. #2

Na, hát sütit végül nem sütöttem, mert Férj elrágcsálta az egyik kardinális hozzávalót hozzá (répa). Emiatt kicsit elkenődtem, mert nagyon ráhangolódtam, hogy azt fogok utána enni… de sebaj, holnap banánkenyeret fogok cserébe készíteni. Viszont egy másik hír miatt rendesen feldobódtam: felvették kisfiamat a kiszemelt, vágyott óvodába. 🤩🙏 Madarat lehetne velem fogatni, annyira boldog vagyok. Érzem, hogy itt jó helye lesz.